Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dsida Jenő: Meghitt beszélgetés a verandán

 

Csodálatosan békés délután.

Benne van teljes életünk.

Ülünk egymással szemben,

beszélgetünk.

 

Egyszerű és jó vagyok,

mint világ fölött lebegő

madár. Te átlátszó vagy,

tiszta, mint a levegő,

 

mint üvegkorsónk friss vize,

melyen átcsillan a nap.

Én szomjas vagyok

S te nem tagadod meg tőlem

magadat.

 

 

Kép

 

Baranyi Ferenc: Elmondhatatlan vallomás


Van szerelem bevallhatatlan,
vállalt nyugalmad őrzöd abban,
te döntöttél ekként magadban:
titok legyen. Bevallhatatlan.
Azt dédelgeted ami gátol,
ami megóv a kimondástól,
úgy őrzöd, mint koldus a rongyát,
hogy tested pucérnak ne mondják.
Észrevétlenebb a fedettség,
a megtagadott meztelenség,
a félbenyelt döbbentő - mondat,
ára behódolt nyugalomnak.
Elhessegetsz sok sas szerelmet
ha kotlós biztonság melenget,
moccanna vágyad bár: cseréld el
a meleget a repüléssel. . .
A szárny alatt a szárnyalás - vágy:
gyutacsát vesztett bamba gránát,
sorsától fél, robbanni reszket,
magát alázza játékszernek.
Élve maradt szomorú bomba,
egykedvű csirke, puha tollban,
szélárnyékban delelő koldus,
vigyázatodban egyszer fölbuksz!
Félelmed rongyod - óva koldul -
szabályos koldus. Sose fordul
senki feléd. Nincs szava, élce,
nincs tetteden meghökkenése.
Örülsz, ha rád se pillant senki,
ha nem kényszerül észrevenni,
tekintetek pergőtüzének
körében kényelmetlen élned.
Magaddal is hitetve vallod,
hogy bőröddel egy már a rongyod,
kínok nélkül letéphetetlen,
benne szíved elérhetetlen.
Miről titkon vallod: bolondság -
őrzöd, akár koldus a rongyát,
talpig beléje öltözötten
lapulsz ártalmatlan közönyben.
Van szerelem bevallhatatlan,
vágyol rá - s benned van, magadban,
ragyogását rongy alá loptad,
magad előtt is letagadtad.

 

Kép

 

Paul Geraldy: Szeretkezni...!

 

Szeretkezni szeretnék Veled!
Vadul suttogni neved!
Elvenni egy percre az eszed!
Érezni bőrömön kezed!

Csókolni akarom testedet,
Gyönyörbe hajszolni véredet,
Felfedni minden titkodat,
Elűzni összes gondodat!

Érezni akarom a szád!
Bőröd borsódzó bársonyát.
Hajad rám omló illatát,
Látni szemed szép csillagát.

Hallani akarom szívedet,
Érezni lüktető kéjedet!
Repülni Veled az égre,
Zuhanni együtt a mélybe!

Aludjon el minden lámpa,
Jöjjön sötétség a világra!
A homályban vágyón, ha kereslek,
Érezd, milyen, hogy szeretlek!

 

 

Kép

 

Jatzkó Béla: Azóta

 

Feldúltuk egymás életét:
a zárt-ablakú nyugalomba
belerobbant, akár a bomba
és cafatokra tépte szét

 

az ál-boldogság függönyét
az az éjszaka, mely karomba
sodort, mígcsak a hajnal lomha
fényén nem foszlott a sötét. 

 

Azóta minden más lett: a tervek,
álmok, országok, városok,
barátok, arcok és szemek,
s akik mellettünk fekszenek:
mert legjobban az változott meg,
ami semmit se változott. . .

 

 

Kép

 

Szabó T. Anna: Akkor

 

 

Van perc, amiért mindent odaadnál.

 

 

Elfészkeltem a fejem a nyakadnál.
Hogy dobogott! Felettünk csukott szemmel,
égre tárt csőrrel zengett a rigó.

Az első csók. Két forró tenyered.
Ahogy belülről megismertelek.
Akkor tanultam meg, hogy mégis, mégis:

 

 

szeretni jó.

 

 

Kép

 

Dsida Jenő: Nyáréjszaka

Tüzes, forró szeszéllyel
meglep és fáj az éjjel.

Búsul a kerti hársfa;
mert nincsen néki társa.

Egy bőregérke csendes,
lágy nesszel, ringva repdes.

Egy távol ablak lomha
vággyal néz ablakomba

s házunk megindul arra
bujkálva, port kavarva

s a házak mind kigyúlt, vak
csókokkal összebújnak

és zúgva sír a hársfa,
mert nincsen néki társa.

Az ég nagy csoda-kékség.
Gyűrött az ágyam és ég.

S a nagy sötét lakásban
nekem sincs senki társam.

 

 

 

Kép

 

Baranyi Ferenc: Staccato

 

Amíg csupán lopjuk magunknak egymást:
csak lopott holmi lesz, mi rég miénk,
vezekelünk a rég megérdemelt nász
visszaeső kis bűnözőiként,
akié vagy, elvesz naponta tőlem,
s ha néha visszakaplak egy napig:
megint sután, csak félig-ismerősen
puhatolom felejtett titkaid,
heteken át, míg várom folytatását
egy-két lopott órának, meglopok
minden varázst, mit új találkozás ád,
mert úgy kezdjük mi egyre újra, hogy
már messze vagy, mikor megérkezel.
Karomba kaplak s mégsem érlek el.

 

 

Kép

 

Paul Verlain : A meghitt lámpafény

A meghitt lámpafény, a kandallóparázs,
könyökre dőlve szőtt édes álmodozás,
a két egymást kereső szempár egymásba veszve,
a párolgó tea s a becsukott könyvek estje,
a boldogság, mikor az este véget ér,
a nászi félhomály és a mézédes éj
előtti élveteg bágyadtság és imádott
várás, ó, csak ez az mit a halogatások
idején meghatott lelkem nyomon követ,
s szid minden hónapot, átkoz minden hetet...

 

 

Kép

 

Hugo von Hofmannsthal: Valakinek, aki erre járt

Elmúlt dolgokra emlékeztetsz,
melyeknek titka bennem él.
Te vagy a lélek húrjain
a susogó éjjeli szél.

Te vagy titokzatos
hangja a sóhajos éjnek,
mikor kint felhők siklanak,
s egy álmot félbetépnek.

Halk lüktetés feszíti
a kéklő végtelent,
s az ágak közt, az éjben
lágy remegés dereng.

 

 

Kép

 

Paruj Szevak: A szerelem

Utadba jön - nem is kerested.
Útjára megy - hiába nem ereszted.
Mindegy - csak tűrd szótlan panasszal!
Mindegy - üvölts, ha az vigasztal!
Mindegy - harapd némán a nyelved!
Mindegy - párnád ököllel verjed,
vagy görcsösen szorítsd a szádra!
Hiszel? - most istent káromolhatsz!
Hitetlen vagy? - hitet tanulhatsz!
Legyintenél - az is hiába,
s hiába vágyol a halálra.
Hát élj, s tanuld meg elfogadni,
hogy nem tud ennél többet adni.

 

 

Kép

 

André Chénier - Alszom s szívem virraszt

 

 

Alszom s szívem virraszt, mindig tehozzád vágyom.
S mellém varázsol egy aranyló szárnyu álom.
A szívem szíveden. Kezemmel reszketeg
érintem bőrödet, feszes lesz és remeg.
S egy indulat riaszt, az álomképi béke
széthull és zaklatott, rossz ébredés a vége;
magamban fekszem itt, felgyúlva azt hivém,
szép szádat csókolom s párnát csókoltam én;
és álmomban karom ölelni vágyva tested,
a párna pelyheit ölelte csak helyetted.

 

 

Kép

 

Gyóni Géza: Örökre

Ne mondd ki ezt a szót: örökre.
Ne búsítsd senkinek szívét,
Mondd te csak azt, hogy - most szeretlek,
Mert a jövő perc nem tiéd.

Örökre. . . bús, tréfás, hazug szó.
Isten ajkára illik az.
Egy percre, míg egy csók elcsattan
Leányajkon csak ez igaz.

S ne is kívánd e szót: örökre!
Vesd meg, ki mondani meri.
A végtelenséget csúfolja,
Mert nincsenek csak percei.

Szeresd te azt, ki büszke ajkkal
Csak azt ígéri, mit megád.
Örökre. . . csak a vértelenség
Kendőzi ezzel önmagát.

Ameddig ajkad csókol, éget,
Ameddig szítja lángomat
A férfi-ajkon ez igaz csak
És hazudik, ki mást fogad.

Vesd meg, ki így susog: örökre.
Szeresd, ki csókol s nem ígér.
Örökre szánt fanyar kötésnél
Egy csókterhes perc többet ér!

 

 

Kép

 

Szabó Lörinc: Mindenütt ott vagy

Mindenütt ott vagy, ahol valaha
tudtalak, láttalak, szerettelek:
út, öröm, erdö veled integet,
falu és város, nappal s éjszaka
folyton idéz, öszi hegy s tél hava,
vízpart s vonatfütty, s mindben ott remeg
az elsö vágy, s a tartó örület
huszonöt kigyúlt tavasza, nyara.
Mindenütt megvagy: mint virágözön
borítod életemet, friss öröm,
frissítö ifjúságom, gyönyöröm:
minden mindenütt veled ostromol,
de mindig feljajdul a halk sikoly:
e sok Mindenütt mindenütt Sehol!

 

Kép

 

 

Babits Mihály: Szerelmes vers

A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát
homlokod havasa alatt, homlokod havát
elfeledtető fényes nyári szemed szédületét
szeretem és éneklem e szédület szeretetét.

Mélységes érctó, érctükör, fémtükör, mesebeli,
szédülsz, ha belevillansz; ki tudja, mivel van mélye teli?
Szellemek érctava: drága ércek nemes szellemei
fémlenek villanásaiban; de mily ritka fém szelleme tudhat így fényleni?

Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen, - hallani nem lehet, talán látni sem:
az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!

 

 

Kép

 

 

"A legmélyebb és legigazibb vágy annak a vágya, hogy közel kerüljünk valakihez. És ettől kezdve elindul a láncreakció, a férfi és nő elkezd játszani.
De ami előtte volt- a kölcsönös vonzalom, ami egymás felé lökte őket -, az megmagyarázhatatlan. Ez nem más, mint az érintetlen, tiszta vágy. Amikor a vágy még ebben a tiszta állapotban van, a férfi és a nő beleszeret az életbe, minden pillanatát a legmélyebb hódolattal élik át, és izgatottan várják, mit ünnepelhetnének meg legközelebb. "
Paulo Coelho

 

 

Kép

 

 

Szilágyi Domokos - Szemedbe nézek

Amire nem lel szót a nyelv,
Mi be nem fér egy ölelésbe;
Miről az ajak nem beszél
Csókot adva, vagy vágyva, kérve;

Mit el nem mond egy mozdulat,
Ha kezeddel a búcsút inted;
Mit el nem árul mosolyod:
Azt mind kimondja egy tekintet!

 

 

 

Kép

 

 

Pusztai Éva: Örök szerelem

Egyensúlyozva a felhők fölött,
Téged kerestelek szüntelen.
Emlékül rád hagytam csókunk ízét.
Bőrödön ujjaim érintését,
S szívedben a vágyat,
Hogy örökké engem szeress.
Kívántam, hogy minden sejted
Utánam vágyakozzon.
S addig keress,
Amíg végre rám találsz.
Kell, hogy tűzbe hozzon a gondolat.
Kell, hogy újra érezd szám ízét.
Kell, hogy ne feledd testem melegét.
Kell, hogy...
Kell...

 

 

 

Kép

 

Hajas György: Leszel-e?

 

 

Leszel-e titkon szeretőm,
Ágyamban, gyűrött lepedőn?
Ágyékod vágyja-e vágyamat,
Leszel-e az, aki befogad?

Leszel-e gyönyörünk rejteke,
Csókjaim, öledbe hívod-e?
Kebleid vágyják-e ajkamat,
Leszel-e hát, aki befogad?

Leszel-e szelíd-vad örömöm,
Magomnak szép kelyhe, gyönyöröm?
Leszel-e ajándék, áldozat,
Leszel-e mondd, aki befogad?

 

 

 

Kép

 

 

Pedig a szerelem mindig más. Mindegy, hogy hányszor szeretünk életünkben, egyszer, kétszer vagy tízszer: az új szerelem mindig ismeretlen. A szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de egy biztos: valahova eljuttat. És nem utasíthatjuk vissza, mert létünk alapfeltétele. Ha nem merjük elfogadni, éhen halunk egy karnyújtásnyira a fától, amely hiába kínálja gyümölcseit. Mindenütt a szerelmet kell keresnünk, és vállalnunk kell, hogy esetleg órákig, napokig vagy akár hetekig szomorúak és csalódottak leszünk miatta. Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy megtaláljon minket. És megvált.
/Paulo Coelho/

 

 

Kép

 

E.E. Cummings: Szeretem a testem, ha a tied

Szeretem a testem, ha a tied
vele van. Új élmény merőben.
Erősebb minden izom és ideg.
Szeretem a tested, amit tesz velem,
s ahogy teszi, és szeretem a tested

gerincét, csontjait s a reszketően
tömör simaságot, amit a szám
újra és újra csókolgat, szeretlek
csókolni itt, ott, simogatni lassan
elektromos szőrzeted képtelen
göndörségét s azt az izét, ahol
szétválik a hús... Szemed mézcukor,
s szeretem az izgalmat is talán,
hogy olyan új leszel alattam.

 

 

Kép

 

 

"Azért rágódunk a tegnapon, mert tanulunk a múltban történt
hibáinkból, és erőt merítünk a helyes cselekedetekből és szép emlékekből.
Tervezzük a holnapot, hogy ne kelljen csalódnunk. De a mának is élünk és a
mához hozzátartozik a múlt és a jövő... Nem számít, lesz-e holnap, és
emlékeznek-e majd a múltra."
/Emma Ramys/

 

  

 

Kép

 

Ha szeretlek, beléd bújok, körülnézek benned. Először mintha egy idegen országba érkeznék, aztán, amikor befogadsz, egyre ismerősebb leszel. Megértem, milyen neked, egy másik Én-nek lenni, sőt egy kissé én is Te leszek. Már látom, mi fáj neked, keserves és boldog emlékeid mintha az enyémek lennének. Ki tudok nézni a szemeden, onnan látom most magamat - és megismerem a múltadat, a sorsodat, örömeidet és rögeszméidet. Ráhangolódok gondolataid hullámhosszára, s veszem szíved kódolt adásait. Ha a szíved gyorsabban ver, az én szívem is hevesebben fog dobogni. És ha valamitől félsz, én is szorongani kezdek, és lehet, hogy megértjük, mitől félünk mindketten. De mindez csak akkor történhet meg, ha beléd bújok.
Müller Péter

 

 

Kép

  

 

Rainer Maria Rilke: Elalvás előttre

Szeretnék valakit becézni,
ülni és lenni valakivel,
Téged szeretnélek dallal igézni
és álomba ringatni el.
Szeretnék rádfigyelni s odaki:
mit mond a Mindenség s a Mély.
Az órák egymást hívó hangja bong,
látni az Idő fundamentumát.
És lenn egy idegen bolyong,
és riaszt idegen kutyát.
Mögötte csönd. Nagyra tárt
szemem rád zárom, köréd;
szelíden őriz s mindjárt elbocsájt,
ha valamit megmoccant a sötét.

 

 

Kép

 

József Attila: Szerelmes vers

 

 

Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!

 

 

Kép

 

Jatzkó Béla: Újjászületés  

                          Csak te tudod, milyen vagyok,                         
csak én tudom, milyen vagy,
mikor a lázunk fellobog
s a józanságunk elhagy;

 

engem nem látott senkisem
s téged sem láthatott még
olyannak, mint mikor kiver
a kéjtől a verejték;

 

ki is sejthetné azt, amit
eddig magunk se tudtunk,
vágyunk új vallomásait,
sok gyönyörűszép titkunk?
Újjászületünk, éjre nap:
te általam, én általad.

 

 

Kép

 

                             Jatzkó Béla: Ahogy                           

 

 

Nem amit adsz: a szád szétnyíló rése,
nyelved hegyén a méz, a csorgatott,
s nem ágyékodnál a lágy hajlatok,
s nem a szíved felgyorsuló verése,

nem combjaid árnyékos kikötője,
nem csípőd, melled, vállad vagy szemed!
Mind véletlen, nincs benne érdemed,
te sem vagy más, mint gének eredője.

Ahogy adod: a hozzám simulásod,
lendületeid, habozásaid,
ahogy magad a bőröm alá ásod,
ahogy a karod húz és eltaszít,
ahogy olvadsz és oldasz az öledben:
ez már te vagy. És csak te. Csak mi ketten.

 

 

Kép

 

Baranyi Ferenc: Csöndtelenül

 

 

A "törvénytelen" szeretők nem
fordítják fény felé az arcuk,
mosolyuk is árnyákba rejtett
s kétszer sötétebb a haragjuk.


Szeretni kölcsönágyra járnak
diszkrét csörgésű kulcscsomóval
egymás mezítlen melegéhez
szorongva érnek, mint a tolvaj.


Nem ismerik a gondtalan nász
fegyelmezetlen őrülését,
neszekre függesztett figyelmük
rándulni kész akár a vészfék.


Nem bújnak össze önfeledten,
csak félve egymáshoz lapulnak,
ernyedten is olyan feszültek,
mint puska ravaszán az ujjak.


Sivár magányuk sem magányos:
presszókban ülnek félaléltan,
egymás mellett egymásra várnak,
kettesben is emberkaréjban,


nem ismerik a délutáni
szelíd szieszták tiszta csöndjét,
ezer felől figyelt magányuk
sosem lesz páros egyedüllét,


sorsuk zsibongó hontalanság,
akár utcára kivetetté.

 

 

A "törvénytelen" szeretőket
a csönd hiánya űzi ketté.

 

 

Kép

 

Jobbágy Károly: Szomorú szerelem

 

 

A nő, aki nős embert szeret,
szomorú szerető nagyon.
Éjjel a vágy ha rámered,
felsír. . . mert nincsen irgalom.

Hetenként egy-egy délután
eljön hozzá, ki öleli.
Siet. . . feléje nyúl sután. . .
más otthon ízével teli;

a zsebkendőjén, ingein
egy másik asszony nyoma van
s a férfi életében ím
ő - bárhogy lángol - nyomtalan.

Csak, mint a napfény, felragyog,
aztán pár napra beborul;
az ünnepek, vasárnapok
magányban telnek, józanul.

Néha, ha fáradt s kézbefog
otthon egy könyvet és leül,
pár sort elolvas. . . felzokog,
mert oly sokat van egyedül.

De miért? Hisz ő is annyit ér,
mint az, akinek férje van;
benne is úgy lobog a vér,
szeretne élni boldogan;

fényes vasárnap járni kinn,
büszkén, karolva vinni őt,
mutatni: Nézzétek! Enyím!
Állni a pletykálók előtt,

s nem mellékutcák kis, sötét
zugában kapni csókokat
és ijedten rebbenni szét,
ha ismerős, ki ott haladt.

A nő, aki nős embert szeret,
sok rossz asszonynál többet ad:
hitet, szerelmet, életet,
türelmet, ifjú álmokat. . .

 

 

 

 

 

Kép

 

 

Szabó Lőrinc: Ujjaink

 

 

Ugy bújtak össze ujjaink,

csókolva egymást kétszer öt

combjukkal, mint szeretkező,

fantasztikus kis állatok;

 

 

úgy fuldokoltak ujjaink

egymásban tehetetlenűl,

mint elítélt, vak rabok a

halál ketrec-vasai közt;

 

 

irigyeinktől ujjaink

mégis oly percet loptak el,

hogy hosszú, boldog éjszakát

álmodtunk végig azalatt;

 

 

aztán a két kéz úgy pihent

egymásban mozdulatlanúl,

mint két öngyilkos szerető,

akit már együtt fed a föld.

 

 

Kép

 

Kassák Lajos - Szerelmünk éneke

Ha sátrat ver az éj, bekopogok hozzád
mint vándor, ha menedékért könyörög
éhes vagyok, mondom, szomjas vagyok nagyon
s te csókkal etetsz és csókkal itatsz meg.

Nem voltak még soha ilyen hű szeretők
ilyen két testvérszirma egy virágnak
sötét szemed az én szememhez hasonló
szád, mint az enyém, szerelemtől ittas.

S ha elválunk, akkor sem távolodunk mi
ott vagyok álmodban s az enyémben te
egyazon tengeren ring velünk a bárka
egyazon csillag ontja ránk sugarát.

 

 

 

Kép

 

 

 

Czóbel Minka – Vallomás

Ne mondd még a csillagnak sem,
Halkabban, csak halkan !
Oly csöndesen szólj hozzám, hogy
Szavadat se halljam.

Csókod ajkam ne is érje,
Szikratűztől félek,
Lángba borít egy világot
Szívem, ha felébred.

Hagyjuk, hagyjuk szívünk felett
Ezt az arany álmot,
Ezt a titkos, meg nem értett
Fehér boldogságot.

 

 

 

Kép

 

Juhász Gyula: Emlék

A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.

Mi remény volt régen,
Emlék ma csupán,
De legalább sírhatsz
Tűnt szépek után!

Ami emlék, szebb is,
Mint az, ami él,
Romok is ragyognak
Hűs hold fényinél!

 

Kép

 

 

 

Wass Albert: Rózsaszirmok

Leszállt az alkony s egy lenge szellő
Tündér rózsát hintett az égre,
Fülembe suttogott egy bús mesét,
S tova libbent a messzeségbe...

Egyszer, régen, mikor még volt öröm,
Egy tündér élt nyíló rózsák között,
Alatta vígan csillogott a tó
S a zord szikla bíborba öltözött...

Ha jött az est, ott dalolt a szellő
A bércen harsogott a vadpatak,
S a szellő halk suttogása mellett
Táncolt a köd, s ezüst holdsugarak ...

Azóta mindig, mikor jön az est,
S bíborban úsznak a hegyoldalak,
A szellő halkan az égre szórja
A fonnyadt tündér-rózsa szirmokat...

Én is olyan bús szellő vagyok,
Verseim picinyke rózsaszirmok,
Mi őket most, hogy alkonyom leszállt,
Haloványkék végtelenbe szórok...

  

 

Kép


N. Horváth Péter: Tavasz

Olvad a jégcsap, a könnyei hullnak,
hónapok álmain ébred a rét.
Neszeim kergetik messze a múltat,
szólítom újra a nap melegét.

Hajnali vágyakat keltek a szívben.
Boldogan él, aki nincs egyedül.
Az elhagyatottakat hinni segítem,
lesz, hogy az ég nekik is kiderül.

 

Kép

 

 

 

“Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban.
Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, a szerint hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halkszavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt.”
Wass Albert

 

 

Kép

 

A szeretkezés bátorságot követel, mert a kockázat elkerülhetetlen. Az első együttlét előtt képtelenség megítélni, mekkora hatással lesz ránk egy kapcsolat.

Rollo May

 

 

Kép

 

 

Somlyó Zoltán - Két szív között

A szív forrong, lázad - de vár is...
Látod, hogy eljött ez a nyár is...
Hallod-e, hallod-e, kedves?

Fogd le a szíved, zárd le a szádat.
A nyár a fénybe hullott alázat.
Csitt, csitt... Légy engedelmes...

Forró a szél, hozzád nem enged. -
Köztünk a mély jázminlehellet...
Érzed-e, érzed-e, drága?

Az úton százszor elakadnak,
akik egymás felé rohannak,
nézve a hold sugarába...

Két szív suhan... S történjen bármi;
oly szép: nem remélni, de várni...
A száj ég, a szem szöge nedves...

Egy nap, egy perc egyszer majd hírt hoz...
Közeledünk... a csókhoz?... a sírhoz?...
Ki tudja, ki tudja, kedves...

 

 

 

Kép

 

 

Wass Albert: Gondolsz-e rám?

 

Mikor az est szellő-uszálya lebben,
S madár dalol a zöldellő ligetben,
Mikor az égen első csillag ég,
S a nyárfa lombja suttog halk mesét,
Bíborba nyíló álmod alkonyán
Gondolsz-e rám?

Ha lelked, mint egy mámoros madár
Az ég sötétkék bársonyára száll,
Mikor a fényt koszorúba fonod,
S azzal köríted tiszta homlokod,
Repeső vágyad tündér-hajnalán
Gondolsz-e rám?


Én minden este kis faludba szállok,
Hol most javában nyílnak a virágok,
S szívem egy titkos, halk ütemre dobban,
Ha látlak olykor állni ablakodban;
El-el merengsz… s úgy érzem, igazán
Gondolsz reám!

 

 

 

 

Kép

 

 

Pilinszky János: Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.

 

 

 

Kép

 

 

Wass Albert: Találkozás

Egy hárs alatt, fehér padon,
nagyon magában ült az Ősz,
s a szíve fájt nagyon-nagyon.
Maga sem tudta, hogy esett meg,
valahol hibázott egy évet,
akaratlan és véletlen
Virág országba beletévedt.
A tarka virágok közül,
míg őket szíve - fájva nézte:
váratlanul és csodaszépen
Nyárasszony kilépett elébe.
Megfogta tétova kezét,
szájon csókolta s nevetett.
A liliomok összenéztek
és csodálkoztak szerfelett.

 

 

 

 

Kép

 

 

Majtényi Erik: Virágének

Megyek utánad,
jössz utánam,
csupasz a vállad,
csupasz a vállam,
s akár a bőrre
tapadó inget,
cipeljük pőre
kétségeinket,
meg azt a terhes,
meg azt az áldott,
azt a keserves
bizonyosságot.

Szándékot szándék
félve kerülget,
karjatárt árnyék
lopva feszül meg,
szólsz botladozva,
szólok dadogva,
s legyűrnek félszeg,
didergő félszek.

Szempillád néha
nyugtalan rebben,
mint lüktetés a
kötözött sebben,
s szavunk a semmi
rácsához koccan
kétemeletnyi
hűvös magosban.

Valami lomha
időtelenség
süketen kongja
ideges csendjét,
s ebből a csendből,
ösztönünk börtön-
odvából feltör,
feltör dübörgőn
az a parázsló,
magát veszejtő,
meg nem bocsájtó,
el nem eresztő,
eszelős, fojtott
kényszerűség,
vérünkbe oltott
védtelen hűség,
az a sikoltó,
láncokat oldó,
borzongó óhaj,
sunyi, kegyetlen,
emberi szóval
nevezhetetlen,
amitől félsz és
amitől félek,
amiért élsz és
amiért élek.

 

Kép

 

József Attila: Kopogtatás nélkül

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.


 

 

Kép

  

Gyurkovics Tibor: Száj

 

Már nem tudom, hogy miért szeretlek,

de azt azért tudom: nagyon.

Most hát reád rakom a terhet,

szempilláidra a szerelmet

a mellkasodra, a szívedre

a vállaidra. S úgy hagyom.

 

 

Kép

 

"Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, egyedül olyan iszonyatos.."
/Latinovits Zoltán levele Ruttkai Évához-részlet/

 

 

Kép

 

Pásztor Árpád: Alkony felé

Nem sok, ami időmből hátra van,
Szeress, szeress!
Kezed simítsa lágyan a hajam,
Szelíden, gyöngén, hosszasan.
Nem sok, ami időmből hátra van.

A rózsák útja már virágtalan,
Szeress, szeress!
Győzelmes fényét veszti már nyaram,
Felhőtlen kékje gyorsan oda van...
Már a rózsák útja virágtalan.

Jön a sötétség, szine bár arany,
Szeress, szeress!
Az alkonynak csodás, mély pírja van,
Az éj sötétje mégis ott fogan...
Jönnek a felhők, szinük bár arany.

Nem sok, ami időmből hátra van,
Szeress, szeress!
Már a rózsák útja virágtalan,
Jön a sötétség, szine bár arany...
Simítsd, simítsd hát lágyan a hajam.

 

 

 

Kép

 

Tóth Bálint: Ketten egyedül

Ketten, egyedül,
mint két ujjam,
mint a mutató s a középső,
mikor széttárom V alakban.

Ketten, egyedül, mint az ujjam,
mindenki nélkül,
mindig együtt,
egymást vezetve és követve,
mint egy kétágú szólam.

Ketten, ketten, akár az ujjam,
olyan, olyan egyedül-együtt
szeretve, játszva, ölelve
Éjjel-nappal, reggel-este
összefonódva, mindenütt együtt
Pörlekedve és feleselve
de mindig, mindig egy irányba
s tán nem is tudva, nem is sejtve,
az okát, célját meg sem értve,
valami belső ihletésre,
tán génjeink parancsszavára
szállunk-szállunk egy ismeretlen
egy sohsemvolt s mindiglesz tájra
mint vadludak fel-felkiáltva,

mert minden tájon, földön otthonunk van,
röpítjük egymást láthatatlan, ketten,
csillagfényes égen, ékes V alakban.

 

 

 

Kép

 

Bella István: Most csak

Most csak melléd fekszem és nézlek,
de nem szememmel, nézlek a számmal,
nézlek bőrömmel, kezemmel,
nézlek kigyúló szempillámmal.

Vakok látnak úgy, ahogy én nézlek.
A föld az eget így betűzi.
Így tapogatják világtalan fények
csillagok borzongó betűit.

 

 

Kép

 

Váci Mihály: Ha elhagynál...

Ha elhagynál engemet, - jobban
mi fájna?
hiányod, vagy a szív megdobbant
magánya?
A csalódás kínjától félek,
vagy féltlek?
Szerelmünket szeretem jobban,
vagy Téged? 

 

Kép

 

Radnóti Miklós: Hasonlatok

Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,
s akár a folyton gyűrűző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,
olyan vagy, mint egy vélem nőtt barát
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát,
és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst -
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,
s mint napsütötte égiháború:
sötétarany, -
ha megharagszol, ép
olyan vagy, mint az ú,
mélyhangú, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.

 

 

Kép

 

"Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény, boldogtalan ember. Hosszú-hosszú vándorlás után rátalált a híres, öreg bölcsre, akit régóta keresett, hogy tanácsot kérjen tőle.

- Mondd bölcsek bölcse, mit tegyek, hogy gazdag és boldog legyek?

- Menj el a nagy tóhoz, és dobd a parton lévő kavicsokat a vízbe, amíg meg nem találod azt a kavicsot, amelyik meleg. Őrizd meg azt a követ, s akkor gazdag és boldog leszel.

Elvándorolt a szegény, boldogtalan ember a nagy tóhoz. Fölvette az első követ, hideg volt, behajította a vízbe. A második is hidegnek bizonyult, azt is a vízbe hajította. Hetek, hónapok múltak, s ő egyre csak dobálta a vízbe a hideg köveket. Egyik nap már alkonyodni kezdett, ő fáradtan hajladozott, amikor a következő kavicsot fölemelve váratlanul forró meleget érzett kezében. Karja azonban máris lendült a megszokott mozdulattal, és a forró kő elmerült a tóban..."
Babits Mihály

 

 

 

Kép

 

Jó érezni azt,hogy szeretlek

nagyon és egyre-egyre jobban.

Ott bujkálni a két szemedben,

rejtőzködni  mosolyodban.

 

Érezni,hogy a szemeid már

szemeimben élnek és néznek,

s érezni azt,hogy szép,veled szép,

és csak veled teljes az élet.

Illyés Gyula

 

 

 

Kép

Móra Ferenc: A szív

 

 

A szív a legfurcsább csavargó,

Vigyázzatok reá nagyon!

A megszokás halála néki,

De mindig kész van útra kélni,

Ha nyílik rája alkalom.

 

 

A szív a legfurcsább csavargó,

A tolvaj- utat kedveli,

Hiába tiltja tilalomfa,

Nem hajt veszélyre. tilalomra,

Még vakmerőbben megy neki.

 

 

A szív a legfurcsább csavargó,

Minden lépése új talány:

Onnan szalad, hol rája várnak

S hivatlanul oson be másnap

Pár ragyogó szem ablakán.

 

 

A szív a legfurcsább csavargó,

Ne bánjatok durván vele!

Mert ahonnan elűzték egyszer,

Hívhatják vissza bár ezerszer,

Nem látják többet sohase.

 

 

A szív a legfurcsább csavargó –

Dölyfös kacajjal elszalad,

Hogy megalázva, elgyötörve

Visszalopódzék a küszöbre,

Hol csupa dacból megszakad.

 

Kép