Lélekrezdülések

Mit ér az élet, gonddal teli,                          

Ha nincs időnk egyedül lenni.

Nincs időnk faágak közt állni,

Birkamód hosszasan bámulni.

Nincs időnk, hogy a diót rejtő

Mókust megmutassa az erdő.

Nincs időnk, hogy csillámló patakban

Csillagot lássunk ezer alakban.

Nincs időnk várni a Szépségre,

Táncos lábát lesni epedve.

Nincs időnk kivárni a mosolyt,

Mit gyönyörű szemében hozott.

Nyomorult élet, gonddal teli,

Ha nincs időnk egyedül lenni.

W. H. Davies

Adj nekem tiszta kék eget a fejem fölé,  

zöld gyepet a lábam alá, és egy

kanyargó utat elém

és egy háromórás gyaloglást hazafelé,

hogy legyen időm gondolkodni! …

Elkezdek majd érezni, tűnődni, és újra

önmagam leszek.

Wiliam Hazlitt

Éjszaka egy másik szénaboglya alatt aludtam, ahol kényelmesen  elhelyezkedtem, miután felhólyagosodott lábamat egy patakban megmostam, és hűs levelekkel, amennyire lehetett, betakartam. Csak másnap reggel, mikor ismét útnak indultam, vettem észre, hogy az út komlóföldeken és gyümölcsösökön vezet keresztül. Elég késő volt már ahhoz, hogy a fák érett almáktól legyenek vörösek, néhány helyen pedig már a komlószedők is dolgoztak. Elképesztően gyönyörűnek találtam a látványt, és el is határoztam, hogy aznap éjjel a komló között fogok aludni: elképzeltem a sok, kecses levéllel körülfont cölöp vidám társaságát.

Charles Dickens

A víz még mindig hűs folyású,   

Finom, barna hullámzású?

És az örök vidám patak

Nevet még a malom alatt?

Mondd, a Szépség jár még arra?

És a Bizonyosság? a Csendes fajta?

És a rétek, hol feledhetek

Igaz, hazug s fájó percet?

És a templomóra áll-e még?

És a teához még jár-e méz?

Rupert Brook

Ülök egy gyümölcsfákkal teli kertben az asztalnál. E kertből a fák között pompás kilátás nyílik az egész városra. Nyár végi nap van. Szikrázóan süt a nap, meleg van, de nincs fojtogató hőség. Nézem a fákat, és a levelek között csillogó fényt. Füstfelhő száll felém, mert valahol egy másik kertben papírt és gyomot égetnek. Egy könnyű szél különböző illatokat, a rothadó gyümölcs, a széna és a füst szagát vegyíti. Az illatok folyamatosan változnak.

Az egyik fáról leesik egy alma és tompa puffanással ér földet a fűben. A város lármája alig hatol el a kertig. A város zaja néha felerősödik, majd ismét elhalkul. Időnként kivehető egy-egy hang, egy anya hívja gyermekét, játszó gyermekek zsivalya, nevetés és kiáltások.

Ha a nap eltűnik egy felhő mögött , hirtelen sötétebb és tompább lesz minden szín. Ha újra előbukkan, még a madarak csivitelése is hangosabbnak és boldogabbnak tűnik. A nap fénye beborítja a háztetőket. Sugarai ferdén esnek a városra, és néhány tető fölött vibrálni kezd. Egy madár telepszik az egyik ágra. Farka izgatottan remeg, majd ismét elrepül.

Mélyen beszívom a levegőt. A sokféle hang ellenére kiegyensúlyozottság és nyugalom uralkodik ebben a kertben. A levelek mozognak a szélben, és a fákról néha lehullik egy-egy elsárgult levél. 

Semmire nem gondolok, csak befogadom azt, ami valamennyi érzékemmel történik. E pillanatban nincs múlt, nincs tépelődés valamilyen történésen, és nincs töprengés a jövő tervein. Eltűnik a múlt, és lényegtelen a jövő (az elkövetkező óra és a holnap is). Múlt és jövő nem létezik e pillanatban. Mégis teljesen éber vagyok, és feszült figyelemmel mindent érzékelek. A gondolkodás elnyugszik, és időtlenség veszi át a hatalmat. Bár egyedül vagyok, nem érzem magam magányosnak és elszigeteltnek. 

Úgy érzem, egy vagyok a pillanattal, és azzal, ami éppen történik. Nem gondolkodom ezen, s az értelem nem teszi fel kérdéseit, de válaszokat sem keres. A jelen időtlensége nem leegyszerűsítés, a mindenséget nyitja meg előttem. E teljesség érzékelése nem zavaró. A sokféleség dacára az egység és a rend érzése tölt el. Az érzékenység, ellentétben a művészet csinált, művi szépségével akaratlan szépséget tár elém. Ami körülvesz, az maga az élet, és az érzékenységgel az élet egészen belém hatolhat. Olyan élmény ez, mely boldoggá tesz, és amely képes a szerelem kibontakoztatására.

Nincs helye itt a gyűlöletnek vagy a rombolási kedvnek.

Peter Lauster

A tudás ott rejlett a létezőkben.

A világ olyan volt, mint egy könyvtár, melynek könyvei

a kövek, a levelek, a fű és a patak…

Megtanultunk mindent, amit csak a természet neveltje tudhat.

És szemünk képessé vált arra, hogy meglássuk a szépséget.

Luther Standing Bear

Jöjj, hagyd ott a nyüzsgő várost.

Gyere ki a csendes vidékre,

mely fölé hatalmas ég borul,

és ahol közéd és a csillagok közé

nem férkőzik más,

csak a csend.

Ott, ahol csend honol,

meghallhatod a hangot,

mely önmagadból szól.

Jerome K. Jerome

Itt ülünk majd, és hallgatjuk

a légben úszó zeneszót:

az éjszaka bársonyos csendje

lágy harmóniává olvad.

„Mélyen a lélekben, a fájdalom mélyén,

az élet sok kínja-nyűge mögött

mélységes csend honol – a lélek nyugodt

óceánja, melyet nem zavarhat meg semmi sem.

A természet örök békéje ez,

mely puszta értelemmel fel nem fogható.

Ez az, amit oly sóvárogva keresünk

mindenütt a nagyvilágban,

és végül önmagunkban bukkanunk rá.”

Létezik olyan mély csend, melyen a világ zaja

nem képes áthatolni.

Létezik ősi béke,

melyet a szívében hord az ember,

és melyet nem veszíthet el sosem.

Csodák Könyve

Milyen kevés kell

a boldogsághoz: egy üveg bor,

egy marék sült gesztenye, egy ócska kis kályha,

a tenger mormolása…

Mindez elég, hogy érezd, a boldogság

az itt és most, mellyel beéri az egyszerű szív.

Nikosz Kazantzakisz