Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az öreg ház halála

 

dsc_7781m.jpgÁlltam az ablakban. Kezemben a fényképezőgép várt a pillanatok megörökítésére.

Szememben gyülekeztek a könnycseppek és torkomat a feltoluló sírás fojtogatta.
Valaminek itt most véglegesen vége van. Néztem a lecsupaszított házat. Néhány napja még virágok és fák ölelték körbe fátyolként, mint idős hölgyet szokás, hogy eltitkolják öregségének mély barázdáit.
Gyakran jártam el előtte sok-sok éven át. Mindig belestem a kapun át; a magasra nőtt fűben, bozótban még nőtt néhány szép virág.
De most … most ott állt a maga valójában, fakósárgán. Virágok és fák nélkül. Az ablakok csak néztek maguk elé, sorsukra várva. A megroggyant lyukas tető padlását már régóta galambok lakták és a napsugár is gyakran vendégeskedett a tátongó résen át.
Eljött az idő. Az ideje annak, hogy valami örökre eltűnjön ebből a világból, melyhez életek, hangulatok, érzések kötődtek.
A markoló kanalának fogai éles robajjal haraptak bele a tetőcserepekbe. A ház nem adta magát olyan könnyen. Újabb és újabb próbálkozások után lehullottak az első darabok. Aztán még több és még több … csilingelve zuhantak alá a mélybe, s minél magasabbról hullottak alá, annál tovább hallatták hangjukat. A padlás feltárult. Régi rongydarabok és dunnák kerültek elő; valamikor valakiknek fontos dolgai.

Az emberek megálltak és bámészkodtak. Az autók lelassítottak, mert hát mégsem látni mindennap ehhez hasonlót. Egy anyuka éppen arra sétált kisfiával, megálltak és nézelődtek. A kisfiú majd biztosan markolós szeretne lenni, mert az olyan izgalmas: erősnek lenni és lerombolni.

A markoló újabb lendületet vett és belevágott az ablakokba. Mintha felsírtak volna az ablakszemek, millió darabra hullva semmisültek meg. A hatalmas porfelhőben már szinte semmit sem lehetett látni. A kődarabok hengergőzve repültek ki a falak fogságából, mintha mindig is csak erre vártak volna. Csörömpölések és tompa puffanások zaja keveredett a markológép bőgő motorjával. Egyre beljebb haladván falak hullottak alá és az utolsó nagy csapás kártyavárként omlasztotta össze a végsőkig kitartó, házra már csak emlékeztető építményt.

Aztán ... csend lett. A szálló por lassan elült és a kép kitisztult. Gerendák, cserepek, kődarabok és üvegszilánkok hevertek mindenfelé. A ház helyén óriási romhalmaz magasodott az elmúlásra emlékeztetve.
Az emberek elmentek dolguk végezetten, hogy új és más feladatoknak tegyenek eleget.
Mert az élet megy tovább, hogy jöjjön valami új, valami más …